Mi lesz a sorsa?Szeretnék beszélgetni a "véletlen" gyermekekről, azok sorsáról, döntésekről, jogokról és vélt jogokról... Sajnos napjainkban gyakori az abortusz, a kor széleskörű egész tizenévesektől szinte a nagymama korig bezárólag minden korosztályból elfordulnak "véletlenek"Mi legyen a sorsa? Napjainkban az abortusz 12 hetes korig - kiskorú vagy a baba betegsége esetén 20 hetes korig engedélyezett... De menjünk a fogantatás előtti időkhöz... Aki nem szeretne gyermeket, miért nem védekezik? (Persze tudom, van aki gyógyszer vagy akármi más védekezési mód mellett esik áldott állapotba, de most nem az ilyen esetekhez szól a kérdés...) Szóval miért nem előzik meg a "gyilkosságot"? Hol lehet a hiba? A szülők, akik nem adnak megfelelő felvilágosítást gyermeküknek? Vagy a felelőtlen tini vagy felnőtt, aki úgy gondolja ez vele úgysem történhet meg? Felelősség? Ki és mi felé? Mi lenne jobb, elvetetni vagy megszülni és örökbe adni? Van jogunk ítélkezni mások felett? Az abortusz nagyon régóta foglalkoztat, többféle szempontból is, senki felett nem akarok ítélkezni, csak szeretném a saját szemszögemből másoknak elmondani a véleményemet... Anno 12 éves lehetettem, amikor Édesanyám bejött egy reggel a szobámba, és felvilágosított a menstruációról, valamint a szexről és ennek a kettőnek a gyümölcséről...persze azt hittem, tudok mindent és úristen de kínos, anyám ilyenekről beszélget velem - de hálás vagyok neki. Jött a védekezésről a téma, és hogy bármikor szólhatok, ha kell gyógyszer, inkább előzzük meg a bajt. Soha az életembe olyan helyzetbe nem kerültem, hogy egy másik kis, még magatehetetlen, védtelen ember élete felől kellett volna döntenem! Anyukám azt mondta, ha oda kerülne a sor, hogy mégis csak "becsúszik", vállalnom kell a felelősséget, akár a felnevelés, akár az örökbefogadás terén, de ne oltsam ki az életét, mert tükörbe sose fogok tudni nézni utána. Nemrég, 4 hónapja adtam életet a kislányomnak, csodálatos anyának lenni és életet adni, az meg, hogy minden nap a pocakomban éreztem, mennyit fejlődött a 9 hónap alatt, ezek mind szavakkal kifejezhetetlen érzések. Tudom, ha úgy alakulna nagy nehezen, összetört szívvel, de inkább örökbe adnám egy olyan családnak, akiknek nem lehet saját babájuk, és tudom, hogy jó helyen lesz, de képtelen lennék elvenni az életét egy pici babának, aki ráadásul az én és társam felelőtlensége miatt fogant meg. Vannak, akik mégis úgy járnak elvetetni magzatukat mintha boltba járnának, tudják, hogy él a kisbaba a pocakjukban? Nem tudom, ki hogy éli meg a fogantatás élményét az áldott állapotot és a szülés csodáját, de mikor elmegyünk az orvoshoz, legyen mindenki szeme előtt ott az a tény, hogy anyának lenni felelősség és a döntés nagyon nehéz, de tegyék jól! Tegyenek inkább boldoggá egy boldogtalan családot, mint megöljenek egy életre hívott kisgyermeket...örökbe adni nem szégyen, de gyilkolni örök szégyenfolt az életben, amit soha egy nő nem felejt el! (A cikket beküldte: Szindy&Béci)
|