Oli baba életének kezdete

Kisfiam, Olivér 2010.09.05-én született Kecskeméten, 36+6 napra oxigénhiánnyal, 1-es Apgar értékkel, 48 cm-rel és 2600 grammal. Sajnos a köldökzsinór háromszor volt a nyakán, ez okozta a gondokat. A születését követően négyszer élesztették újra az első 24 órában.

Azt el sem tudom mondani, hogy mennyien imádkoztak és imádkoznak a mai napig ezért a gyerekért, de mindenkinek nagyon köszönjük ezúton is!
Ezt követően szépen lassan javulni látszott az állapota, majd 15 napos korában átkerültünk Debrecenbe, ugyanis a sok élesztés miatt agyvérzést kapott és a vérömleny a fejecskéjében elzárta az agyvíz útját, ezért Hydrocefalus, vagyis vízfejűség alakult ki nála.
Három hét várakozás és erősödés után sajnos meg kellett műteni, ugyanis a vérömleny felszívódott szépen de nem akart beindulni az agyvíz elvezetés. Ezért 2010.10.12-én kapott egy állandó shuntöt, ami egy kis mágneses szelep, amit beültettek a buksijába és a hasnyálkahártyába, összekötésben egy csővel a bőre alatt. A fejecskéjében, ha sok a nyomás, akkor kinyit a szelep és a csövön keresztül levezetődik a hasnyálkahártyára, onnan pedig szépen a vizelettel távozik.
2010.10.20-án hazajöttünk, küzdöttünk a hasfájással, 1-2 hetente jártunk vissza Debrecenbe, majd szépen kezdett alakulni minden. Novemberben elkezdtünk Dévény tornázni, ugyanis a sok kórházban fekvésnek meglett az eredménye, néhol túl gyenge (nyak) máshol túl feszes (lábak, hát) az izomzata.
Január óta járunk korai fejlesztőbe is heti egyszer. Aztán decemberben nagyon rosszul alakult a helyzet, nem evett, nem aludt, totál kivolt a gyerek, amikor visszamentünk Debrecenbe és kiderült, hogy túlvezet a shunt, összes is csúszott kicsit a buksija a drágámnak. Ekkor állítottak rajta és aztán egészen jó lett.
Majd januárban ismét állítottak rajta és azóta minden oké volt.
Közben januárban epilepszia gyanús lett a gyerek, amit EEG vizsgálattal igazoltak, szóval arra szednie kell a gyógyszereket.
2011.05.05-én volt 8 hónapos (korrigáltan 7) 6500 gr és 66 cm, szép nagyfiú :)
Legutóbb mikor voltunk Debrecenben, az EEG alapján maradnak a mostani gyógyszerei, mert javult az EEG eredménye, meg voltunk dicsérve a tornáztatás miatt, ugyanis önmagához képest nagyon ügyesen csinálta a feladatokat.
Az átlag gyerekekhez képest kb. 2-3 hónappal van lemaradva a mozgásfejlődése. A mentális fejlődése most még nem igazán mérhető, majd csak később derül ki.

Aki ismer engem, bennünket tudja, hogy imádjuk ezt a kis gyermeket és bearanyozza az életünket! Az viszont sokszor elkeserít, hogy egészséges és tündéri gyerekek szülei, anyukái sokszor annyira magától értetődőnek veszik a gyereküket. Pedig nem az! Egy gyermek szülőjének lenni kiváltság és nem jog! Nagyon hálás vagyok, hogy Olivér anyukája lehetek, köszönöm!
(A cikket beküldte: lennna)



Szülés utáni napok
Kisfiam, Bence Richárd császármetszéssel látta meg a napvilágot, 2000. június 1-én, 9:39-kor. Nem sírt fel azonnal, két perc kellett, hogy magához térjen, amit később a 4X-es köldökzsinór tekeredéssel magyaráztak. Ám én abban a pillanatban még nem tudtam erről... »

Szoptassunk -de hol?
A szoptatásban többek között az a nagyszerű, hogy mindig kéznél van, nem igényel előkészületeket és bárhol megtehetjük. De tényleg bárhol? Vajon mindenkinek magától értetődő dolog, hogy egy éhes csecsemőt meg KELL etetni? »




Minden jog fenntartva © 2024, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.