SMA - egy gyógyíthatatlan genetikai betegség (Emma baba történetének folytatása)

Werdnig-Hoffmann szindróma. Naponta csengenek ezek a szavak a fülembe. Ezekkel fekszem és ezekkel ébredek fel. Még mindig nem tudom elhinni, pedig a tények sajnos magukért beszélnek.
Lassan eltelt 5 hónap a diagnózis óta, de mintha tegnap lett volna. Nem értem és nem is akarom érteni, mert tudom a miértekre nincsen válasz. Csak a mának szabad élni, élvezni minden pillanatot, amit még együtt tölthetünk.

Sajnos Emma állapota nagyon sokat romlott az elmúlt hónapokban. Április végén bekerültünk újra a már előző cikkemben említett gyermekkórházba. Megint oda, ahol megmondták a felfoghatatlant.
És elkezdődött a rémálom. Kapott egy orrszondát, azon keresztül kezdték táplálni, közben kiderült, hogy hörgőgyulladása is van. Szépen tűrte a táplálást annak ellenére, hogy itthon még szopizott. Szépen javulgatott, így 2 hét után hazaengedtek szondacserés tanácsokkal ellátva.
2 nap múlva szondacsere közben leállt a légzése, a váladék került a légcsövébe. Újraélesztés, mentőhelikopter és pillanatok alatt újra a kórházban találtuk magunkat.
Néhány nap múlva megkapta a PEG-jét (gyomorszonda), így a műtét után megfigyelésre felkerült az intenzívre. Jól volt teljesen, aznap estig, amikor is megint megállt a légzése és intubálni kellett. De aztán megint fordult a kocka és sokat javult az állapota, így leengedték az intenzívről. Egy éjszakát töltöttünk az akut osztályon.
Boldog voltam, hiszen újra vele lehettem a nap 24 órájában, felvehettem, magamhoz ölelhettem. Másnap délután újra rosszul lett. Rohantak vele az intenzívre. Onnantól nem volt megállás. Intubálás, légzésrásegítés, tüdőgyulladás, fertőzések, újabb műtét. És még sorolhatnám. Rettenetes.

Ami a legborzasztóbb az, hogy szenved. Nap mint nap. És mi ülünk az ágya mellett és nézzük. Mintha kést forgatnának a szívemben. Megőrjít a tehetetlenség. Segíteni akarok, de nem tudok.
Olyan türelemmel és kitartással viseli a betegség minden fájdalmát, hogy azt nem tudom leírni. De most már azt látom rajta, hogy elég. Nem bírja tovább. Folyamatosan sírna, ha tudna.

Sajnos itt Magyarországon nincs lehetőség a döntésre. Pedig kellene, hogy legyen. Miért van több joga egy orvosnak dönteni, mint egy szülőnek? Mert szerintük joga van az élethez és csak ez a fontos. De kérdezem én: mi az, hogy ÉLET? Számára csupa szenvedés és fájdalom.

(A cikket beküldte: ageeeka)

A fulladó csecsemő...
A fulladás érzése és látványa mindenkit megijeszt, és valóban sürgősséget jelent szülő és orvos számára egyaránt. A szabad légzés és tegyük hozzá a keringés, az élet fenntartásának alapvető feltétele. A beteg küzd a légvételkor, légzési segédizmait (rekeszizmait,... »

Hogyan tedd széppé a gyerekkort
A gyerekkor életünk talán egyik legmeghatározóbb szakasza. A jót dédelgetjük életünk végéig, szívesen emlékezünk rá. A rossz gyerekkor fájdalmai meg örökké kisértenek. Bár szerintem nincs csak rossz és csak jó gyerekkor, mivel az élet nem fekete-fehér. Minden... »