|
|
(sz)ÓDA a tévéhez /avagy higítsd amíg bírod/Nemrég túlestem életem és szülőségem első szülői értekezletén a óvodában. Nagy élmény volt (de tényleg) a kicsi széken kuporogva, laza körben ülve az óvónéniket hallgatni élénk figyelemmel. De most nem ez a lényeg. A menetrendszerű beszámolókat követő kötetlen beszélgetés közben került szóba Ő kinek említésére sztorik és panaszok zengték be a csoportszobát, és akiről szólnék most Nektek is.Vele, aki most is itt „ül” velem szemben és üres, szürke tekintetében látom magam. Életjelet nem mutat (mert én nem akarom) de hangtalanul is uralja a teret. Kaphatunk Tőle szinte bármit ha akarjuk ezt, ő viszont eztán minden joggal felhatalmazva nem kér, hanem egyszerűen elvesz tőlünk dolgokat. Időt, figyelmet, értékes pillanatokat…. Kicsit olyan ez, mintha lenne egy saját bejáratú fekete lyuk a nappali sarkában, ami elnyel olykor egy-egy részt észrevétlenül az életünkből. Ereje pont ebben rejlik, az észrevétlenségben. Irigye vagyok mindazoknak, akik nem állnak személyes kapcsolatban Vele. De hogy ki ő? A (hazánkban) tavaly épp ötvenedik születésnapját ünneplő televízió. A gondolati csíra, hogy a lakásban található tévék számát és üzemidejét radikálisan lecsökkentem, már bennem/bennünk is megfogant. Félreértés ne essék, nem szeretnék most semminemű negatív kampányt indítani, ismerem az egy fecske nem csinál nyarat hasonlatot. De gondolkodjunk el ezen. A tévé már régesrég túlnőtte kezdeti céljait. Semmi bajom azzal, hogy rendszeresen informálódunk a segítségével, de a céltalan bámulás bőszít. Nagyfiam nemrég elérte azt a kort, hogy jöhet a mesemesemese és mese minden mennyiségben. Esténként olvasunk de tudom, hogy saját magamnak köszönhetem azt, hogy reggelente az oviba indulásig fölém kerekedett Sam a tűzoltó, Thomas és barátai vagy éppen Arthur… nincs időm ilyenkor, szaladgálok készülődök, terepet rendezek… de nem mentegetőzök. A folyamat elindult. A baj akkor következik be, amikor ez az átkos láda fölébe kerekedik a többi napszaknak, programnak, teendőnek… és végül az emberi kapcsolatoknak is. - Nem megyek most ki az udvarra mert…,- majd összepakolok ha vége van a …..,- anya nem látom Tőled a ….,- anya nem hallom Tőle a …..,- hazaérünk mire kezdődik a …..,- most nem érek rá mert nézem a… Ismerős valamelyik mondatkezdemény? Sajnos én hallottam már egyiket, másikat és egyáltalán nem voltam tőle boldog. Ehhez még hozzájött –megjegyzem pont jókor- mintegy megerősítésként és ráeszmélésként Roald Dahl verse…és ez ütött. Eljött a nyár, sokáig van világos, jó az idő, ezer a lehetőség udvaron - falun belül, és kívül egyaránt. Döntöttem: a tv nappal alszik! Télen kezdeni a „leszokást” kevéssé szerencsés a korai sötétedés miatt, de a nyár a lehetőségek évszaka ! Hajrá! Kapcsoljuk ki…vagy ami mégjobb, be se kapcsoljuk míg be nem sötétedik odakint (aztán meg mehetünk aludni ). Bizonyos kor fölött ugyan a szülői ösztöke -az életmód ezirányú megváltoztatására nézve- kissé gyenge (sőt hatástalan) lehet de az ovisok és kisiskolások még jól formálhatók! További érvek helyett álljon itt tehát az abszurdba hajló Meghökkentő Mesék írójaként elhíresült Roald Dahl kedves verse Varró Dániel nagyszerű fordításában: Varró Dániel: Tanács a televíziózással kapcsolatban /Roald Dahl versének fordítása/ Az a legfontosabb dolog (A gyerekekre gondolok), Hogy SOHA, SOHA nem szabad, Hogy tévéműsort lássanak – Sőt, legjobb, ha a bárgyu láda Már be sem kerül a szobába. Amerre csak jártunk, a tévét A gyerekek szájtátva nézték. Két-három óra meg se kottyan, Csak néznek, míg a szemük kipottyan. (Múltkor is láttunk egy helyen Tíz szemgolyót a szőnyegen.) (…) Ó, persze, tudjuk, csendbe vannak, A falnak fejjel nem rohannak, Nem kezdik egymást hasogatni, Hagynak nyugodtan mosogatni, Míg fő az étel, hűl a lekvár – De azon eltűnődtetek már, Hogy ez a rémséges doboz Miféle dolgokat okoz? ELSORVASZT MINDEN ÉRZETET! MEGHAL BELÉ A KÉPZELET! Az észt betömi, eldugítja! A gyereket úgy elbutítja, HOGY TÖBBÉ BIZTOSAN NEM ÉRT MEG TÜNDÉRVILÁGOKAT, MESÉKET! Az agya lágy lesz, mint a sajt! FEJÉBEN DUDVA, GAZ KIHAJT! NEM IS TUD MÁST, csak nézni majd! „Na jó! – mondjátok majd. – Na jó! De ha a televízió Nincsen, mivel foglaljuk el A drága gyermekünk, mivel?” Ezt fogjuk akkor válaszolni: Míg nem volt még e bamba holmi, Míg e szörnyet fel nem találták, Mit csináltak vajon a drágák? Hát elfelejtettétek volna? Ezt mondjuk lassan, szótagolva: OL... VAS... TAK...! És OLVASTAK és OLVASTAK, s még ez is kevés Volt nekik, OLVASTAK tovább! Fél napjuk olvasásból állt! A polc könyvekkel volt tele, A föld, az asztal is vele, S az ágy mellett, a kisszobába Még több könyv várt elolvasásra. Sok szép mese, volt benne sárkány, Volt indián, cet és királylány, Kincses sziget, és messzi partok, Hová sok csempész lopva tartott, Kampó kezű, komor kalózok, Egy elefánt, ki csak hallózott, És rémes, éhes kannibálok, Üstbe ki tudja mit dobálók... Mily könyveken busult-vidult, ó, Az a sok régi-régi lurkó! Hát kérve kérünk titeket, A tévékészüléketek Dobjátok el, s mi hely marad, Oda tehettek polcokat (…) (A cikket beküldte: matyi78)
|