Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Utolsó év az oviban

Most készülünk fel az óvodába menetel utolsó hónapjaira, ami kicsit furcsa lassan hiszen harmadik éve már, hogy minden nap oda vezet az utunk. Megállás nélkül néhány kihagyással.Na,de még mindig szorongással kel fel, ha mennie kell mint annak idején az első reggeleken. Abban hitünk ő is meg én is, hogy megtanítják rendesen játszani, felkészítik majd az iskolába menetelre, meg szeretgetik és a többi.

Az első év az óvodában még szinte el sem kezdődött, máris problémák sorával találkoztam, amik miatt sem én sem a kisasszony nem voltunk nyugodtak. A problémánk ott kezdődött el, hogy a szobatisztaságával megbirkózva és teljesítve a feladatot, persze időkorlátokat betartva, be akartam íratni az óvodába, jelezve a társadalom felé, hogy megjöttünk, mi is tartozni szeretnénk valahova, ahol, úgyszólván, dolgozik a kicsi lány és biztonságban felügyelnek rá. Igen ám, csak én (buta szülő), hittem abban a bizonyos általánosságban elterjedt tévhitben, hogy bemegyek szépen a gyermekkel, beíratom, járunk kicsit beszoktatásra együtt (ez legyen pár hét vagy nap) és nemsokára már csak bemegyünk, én hazajövök és várom az időt, hogy teljen, mikorra mehetek a csemetémért az oviba. Szép is lett volna ez így a nagykönyvben leírtak szerint, ha minden úgy mehetett volna ahogyan ott le van vezetve, de nem.

Először is belekötöttek abba, hogy a gyermekem másképpen játszik, nem hallgat az idegen szóra. Hát de kérem alássan 3 éven keresztül más se volt vele mint én vagy a családunk egy tagja (néha elő fordult), ami szerintem természetes, hiszen minden családban nagyrészt így történik, ugye? Gondoltam én, mind ezek után jöttek azzal, hogy a babám másképpen játszik a csúszdán és a többi. Folytatták azzal a gondolatmenettel, hogy nézessem meg fejlesztő központban, nem e más mint a többi gyerek, aki oda jár.

Persze kiderült, hogy teljesen más mint a többi ő korabeli gyerek. Fejlettebb, értelmesebb és másképpen gondolkodik, mint a kortársai. Szegény nem értette, miért nem csinálhatja azokat a dolgokat, amiket itthon szabad, példának okáért ebédkor az ő húsa miért van felszeletelve, amikor ezt ő már otthon megtanulta. Miért nem ehet késsel (tompa végű), vagy villával? Miért esznek csak kanállal? Hol a textil szalvéta a nyakukból, amikor esznek, hogy ne koszolják össze étellel a tiszta szép ruhájukat? Például ilyen dolgokba is belekötöttek.

Hát kérdem én, most azért mert megtanítottam helyesen viselkedni idegen környezetben, az miért jelent problémát? Csak nem azért, mert a többiek ezt nem tanulták meg? Ezért nem engem és a családom többi tagját kell hibáztatni, hanem meg kellene tanítani a többieket is és nem lenne olyan különleges dolog.

Amikor például először ült fel az óvodai wc-re, furcsán érezte magát, mert itthon mindig letakarítottuk mielőtt ráült. Ott ez sem volt.

Ma már annyi mindenben másak az óvodai felfogások mint annak előtte mikor mi kicsik voltunk, hogy elájulhatnék rémületemben sajnos. Pedig modernebb szülő vagyok mint átlagban, sokkal szabadabb szellemben nevelem a lányaimat. Én nem csináltam semmi mást, tanítom(tam) őket a nekik megfelelő módokon, a fejlettségi szintnek megfelelően. A trágár beszéd, amit a gyerekek olyan általánosságban használnak, mintha a mindennapi életünkben normális lenne.

Hagy ne mondjam, sokszor a gyerekem kéri, hogy "Anyu, ma nincsen kedvem menni, muszáj nekem ide járni?" És még csak most múlt 5 éves, Sajnálom szegényt, de mit tehetnék. Pénzem nincs, hogy jobb helyre vigyem, a lehetőségeim így korlátozottak sajnos, pedig mit meg nem tennék azért, hogy mindig mosolygósnak és jókedvűnek lássam, amikor megyek érte.

Amikor verseket tanulnak sokszor jött haza úgy: "anya, ezt a verset én már tudtam, ők meg nem". Én, kedves szülő társaim, nem akarok más személyiséget a gyerekeimnek, csak meg akarom őket arra tanítani, amit nagyanyáink és nagyapáink megtanítottak nekünk, semmi rossz szándék nem vezérel.

Jelenleg babám külföldön van anyóséknál, mert ők nekem kint élnek. Tanítják, szeretgetik, formálják, segítik, tehát nevelik amennyire engedi magát. Tudom nekem ilyen szempontból kifolyólag könnyebb, hiszen jó helyre házasodtam be, de higgyétek el, ezt egy iszonyatos nagy véletlennek és kedves volt ismerősömnek is köszönhetem.

Mondjuk a befogadó képessége nagyon jó, ebben az értelemben könnyen tanul meg bár mit és még olyankor is eszébe jut amikor nem is gondolnám. Tanulja már egy jó ideje a betűket, próbálkozik összerakni helyes szavakká, van hogy sikerül neki, van hogy nem, számol magyarul 1-100-ig, németül eddig 1-12-ig tudott eddig, aztán már lehet, hogy még tovább tanulta már. Tanulja az idegen nyelvet, rengeteget rajzol, színez, fest, ragaszt, formáz.

Igazi kis hölgyként megy majd jövőre suliba. Valahol várja már, de mikor mondom neki mennyi feladattal jár majd és milyen sok időt vesz el a játszó időből, azért még maradna sokáig óvodás.

Kedves szülő társaim, miért van az, hogy mi szülők csak a legjobb tudásunk szerint neveljük tisztességre, szépre, jóra a gyermekünket. Én szabad szellem lévén nagyon sok mindenben jártasságot és gyakorlatot szereztem csupán azért, hogy a pici babáimnak jobb legyen és könnyebb, megkönnyítve a nagybetűs életbe való beilleszkedésüket. Mindemellett mindenkinek szívből kívánom, hogy sikeres embereket tudjunk nevelni gyermekeikből. Ez manapság nem könnyű feladat, hiszen már se a környezet, se pedig a társadalom nem könnyíti meg a feladatunkat, meg persze a "piszkos" anyagiak, hát igen. Bár tehetnénk ellene, hogy minél jobb legyen nekik, hiszen minekünk már sokkal jobb nemigazán lesz. A remény a mi mozgatórugónk, ami nélkül az élet fájdalmas sebeit sem tudnánk elviselni, ha nem tudnánk előre nagyjából, hogy kicsit jobb lesz. Nem igaz! Ugye a remény hal meg utoljára! A mondás szerint amiben mindenki sokáig kapaszkodik erősen amennyire csak lehet,mint én is többek között.
(A cikket beküldte: zseby28)



Gyermeki logika
Amikor megszületnek a gyerekek nagyon aranyosak és gyönyörködünk bennük. Alig várjuk, hogy kimondják az első szót. Az első szó után követi a második és a legtisztább gyermeki logikával rakják össze a világ dolgait. Bámulatos és csodálatos, hogy milyen tisztán... »

Lombikprogram és az anyósom
Kissé szokatlan a cim tudom, de kiváncsi vagyok, Ti hogyan álltok ehhez a témához. Az érintett célszemély - az anyósom -szerintem nem olvassa ezt a fórumot. Lehet, hogy jó is igy, mert kegyetlenül öszinte leszek vele kapcsolatosan. »





Minden jog fenntartva © 2018, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.