Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Egyebek az anyaságról

A világ legrosszabb anyukája

Rita vagyok, 28 éves. Elmúlt már fél éve, hogy megszületett Gabikám, akit a világon mindennél jobban szeretek. Mégis úgy érzem, én vagyok a világ legrosszabb anyukája. Hogy miért? Hát olvassátok…:D

A napirend szerint, amit ők, mármint a szüleim így hívnak. De nekem fogalmam sincs róla mi az, csak annyit tudok, hogy mivel van ez a napiizé, így hát korán reggel hét órakor, benyit valamelyik, és elkezd simogatni. Felkelni, főleg ilyen korán, így is szörnyű, hiába próbálkoztok. Aztán, nem hiszitek el, képesek felhúzni a redőnyt, és a nap összes sugara mind az én szememben! Erre tüsszentek, ők pedig, mosolyognak, hogy milyen aranyos vagyok. Nem vagyok aranyos, nekem ez rossz!!! De azért dobok egy mosolyt, hagy örüljenek. :D
Majd kimennek, és itt hagynak, a kis ágyamban egyedül, éhesen, nedves popóval. Én hiába nézek és vigyorgok, kapálózok, hogy maradjanak, akkor is lelépnek. Mondanak valami olyasmit, hogy “megiszom a kávém, fél perc, és jövök érted”.
De nekem fogalmam sincs, ez mit jelent. Aztán egyre éhesebb vagyok, és....oáááá...., mit csinálsz azzal a pelenkával.... oáááááá....nem kell...éhes vagyok... oááááááá...na végre.
Hmmm, finom. Büfi is megvolt, azt hiszem, jól vagyok, mehetek hancúrozni. De, nem. A szőrösebb, akit ha minden igaz apának hívnak, ad egy puszit. De minek? Hiszen szúr. De azért jó. :D Aztán kimegy a szobából, és érdekes, valahogy annyira kimegy, hogy csak este kerül elő. A kisebb, aki azt hiszem az anyukám, tudod az, amelyik, ugyan kevésbé szúr, és azzal szórakozik, hogy a hosszú hajával simogat, ami picit csikiz, ezért nevetni szoktam. Ez tetszik neki is, így tovább csinálja. :D Na ő az, aki belerak valami remegő hintaszékbe, ahol legalább tíz percig kell ülnöm, mert nekem az jó. Dehogy jó. Mennék már végre játszani.
- Márpedig legalább negyed órát itt maradsz, nehogy visszajöjjön a reggeli - mondja, és közben olyan meggyőzően mosolyog, hogy valahogy elhiszem neki, és megpróbálok nyugton maradni. Ééés igen. Kivesz végre, és betesz a járókámba, amit viccesen "börinek" nevezett el. Ez tetszett, amikor először meghallottam, de ő nem tudta, hogy ezen nevetek, csak mosolygott, mint mindig, amikor én is mosolygok. Ezt nagyon szeretem benne. De azt nem, hogy ilyenkor egy időre eltűnik, és csak néha látom itt - ott. Azt mondja, gyorsan megcsinál mindent, hogy aztán nap közben legyen ideje rám. Én nem tudom, mi az a minden, de mondjuk lehetne néha, amikor nincsen minden, és akkor nem kéne szólnom, főleg olyan hangosan, hogy beszélgetni szeretnék, mert mindig ott lenne mellettem.
De amikor végre megcsinálta a mindent, akkor bejön és ő is reggelizik, és utána nézem, ahogy rajzol az arcára. Na ezt végképp nem értem. Szerinte így szebb, de apa és én sem látunk semmilyen különbséget. Oáááá...nem tudom, mi bajom, de… oááá..... oááááá..., és bevisz az ágyamba. De én nem akarok itt lenni, oáááá, de talán mégis.
Hmm, de jót aludtam. De mi ez, mit akarsz ráhúzni a fejemre, meg a kezemre, szúr, nyom, bök, vág, ...oááááá....és megint a fenekemnél matat, ahelyett, hogy… oáááá, éhes vagyoook...
Húú, de finom.....Aztán böff, megint a szék, és, ha jól látom a mozgolódásból, hurrá, megyünk sétálni. Nagyon szeretek sétálni, mert annyi érdekes dolgot látok mindig. Például lámpákat, meg egy csomó nagy színes mozgó, hangos dolgot. Autókat azt hiszem. Egyet utálok a sétában. Valamiért előtte anya mindig belehúz egy nagy zsákba, ami szerinte azért kell, mert tél van. Ugyan még csak 7 hónapos vagyok, de a telet máris nem szeretem. A sapka meg a másik fele. Borzalmas!!! Mondjuk, amikor a nap megint pont az én szemembe akar belesütni, akkor hasznos, mert le tudom húzni. Erre jön anyának valami barátnője, és felhúzza, mondván, szegény gyerek, nem lát ki. Hát az a lényeg, mondanám, de ilyenkor persze sose figyel rám egyik sem.
Aztán feljövünk, és anya picit játszik velem a földön, mert mostanában ott szoktunk birkózni. Nagyon jó, mert így közelebb van, és nagyon jó az illata. :D És oda tudom húzni magamhoz a kezét, ami ráadásul nagyon finom is. Ilyenkor mindig igencsak megéhezem, és már megint a pelenkámat cseréli, ahelyett, hogy enni adna. Menthetetlen. :D Mindig megkapom ugyan az ennivalóm, csak hát mindig későn. Valaki szólhatna neki.
Ebéd után, ezt nem tudom ki és miért találta ki, de a kötelező alvásom következik. Azt mondja mind a kettő, mármint a szúrós, az apa és az anya is, hogy ebből nem enged. Bár nem értem mire jó, hiszen én nem is vagyok áááálmos....
- Jó reggelt Gabika… - jéé, már megint aludtam, milyen jó is volt :D - … mindjárt csinálom az uzsidat, és jövök érted. Szól anya, és megint mosolyog. Ha rám néz, mindig mosolyog. De mint a vadalma. Ezt nagyon szeretem benne. :D
Az uzsonna nagyon izgalmas egy dolog, mivel mindig valami színeset kapok. Ráadásul kanállal. A kanál az olyan, hogy amikor kinyitod a szádat, az belemegy, és azon van az ennivaló. Sokáig csücsörítettem, amikor közeledett, mert féltem tőle. De mára már megtanultam, hogy ki kell nyitni, amikor jön, mert különben az arcomról kell lekaparni a maradékot. És az úgy kevésbé finom.
Ha megettem mindet, megint a székbe tesz, viszont ilyenkor kicsit nézhetem a nagy villogó kockát. Amiben a hó és időjárás jelentés is van. Ezek nagyon fontos dolgok, mégis mindenki nevet rajtam, amikor megállok a játékkal, és elkezdem nézni. Nem értem. Miközben nézem a nagy színes villogó csodát, egyszer csak előkerül az apukám. De hol volt eddig? Miért nem jött velünk sétálni? Ha majd nagy leszek, ez lesz az első kérdésem.
Picit ő is játszik velem a földön, aztán lassan jön a kedvencem, a fürdés. Sok-sok vízben lehet ilyenkor feküdni, miközben pucér vagyok, és mindenütt simogatnak. Amikor az arcom is vizes lesz, az nagyon jóóó. :D Aztán jól megtörölnek, felöltöztetnek, és jöhet a vacsi. Ez már kevésbé színes, de azért nagyon jóízű.
Miután megettem, és mint mindig, büfizem néhány jó nagyot, kapok apától egy nagy puszit, és anya bevisz az ágyamba. Na ezt nem szeretem. Ilyenkor még annyira jó lenne velük lenni. Hogy kicsit kevésbé legyek elkeseredve, mindig kapok egy kis esti mesét, amiből még semmit sem értek, csak annyit, hogy anya beszél hozzám, és mosolyog. Tudjátok, mint mindig, amikor rám néz. És mégis azt hiszi, hogy ő a világ legrosszabb anyukája.
(A cikket beküldte: riGatti)



Anya csak egy van?
12 éve már, hogy tudom milyen érzés anyának lenni, milyen érzés mikor a mellkasomon szuszogó csecsemő feltétel nélkül megbízik bennem, mikor én jelentem neki az életet és biztonságot. Hatalmas váltás és felelősség ez egy nő és egy férfi életében. Azóta már 3.... »

Életem Ausztriában 12. – Ismét csak bonyodalmak, de minden jó, ha a vége jó
Amikor Marci születése után 5 nappal hazajöttünk a kórházból, a lányaink örömmámorban úsztak. Mindketten állandóan a kicsit akarták simogatni és gyomrozni. Énekeltek neki, simogatták, a szemét akarták kinyomni, egyszer kávéskanalat akartak dugni a fülébe,... »





Minden jog fenntartva © 2019, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.