Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Anyai bánatok

Az érem másik oldala

Én nem egy szokványos szüléstörténetet szeretnék megosztani veletek. Tudom, a legtöbben boldogan élik át a terhességet, a szülést és az anyaságot. Velem sajnos nem így zajlottak le ezek az események, amelyek egy nő életében a legboldogabb időszakok szoktak lenni. Gyűlöltem magam azért, amiért így éreztem magam, de nem tudtam ezen változtatni. Csak sodródtam, és süllyedtem egyre mélyebbre...

Egy évvel ezelőtt szültem meg kisfiamat. Már a terhességem alatt is vegyes érzések dúltak bennem, leginkább valami homályos félelmet éreztem volna, ha hagytam volna lelkem mélyéről feltörni ezt az érzést.
A szülés után egyre mélyebbre zuhantam a kétségbeesésbe, de ezt senkivel nem tudtam megosztani. Csak néztem a kisfiamat, aki csodálatos, de nem éreztem azt a boldogságot, amit kellett volna. És ettől depresszióssá váltam. Mivel egyáltalán nem voltam felkészülve arra, mi vár rám az anyasággal, minden helyzetet problémaként éltem meg, és így teljesen kikészültem. A kimerültségem ezen még tovább rontott.
Egyre többet voltam egyedül a kisfiammal, mert a párom nagyon sokat dolgozik. A családom messze lakik, és én magamra maradtam. Próbáltam helytállni, de mivel görcsösen akartam jó anya lenni, persze nem sikerült, és egyre inkább szétestem. Kapaszkodót kerestem, de nem találtam sehol.
Amikor a kisfiam 3 hónapos lett, épp közeledett a karácsony, és a párom egy hétvégi napon bulizni ment. Én egész héten egyedül voltam a babámmal, és még a hétvégét is így folytattam. Sokat sírt szegénykém, mert hasfájós baba volt. A párom késő este jött haza részegen. Ekkor már úgy éreztem, nem bírom tovább, és arra gondoltam kétségbeesve, hogy örökbe kellene adnom a kisfiamat, mert így csak szenvedést okozok neki is, és képtelennek éreztem magam arra, hogy felneveljem őt.
Úgy éreztem, minden erő kiszállt belőlem, és meg akartam halni én is, mert arra gondoltam, nem vagyok normális, hogy ilyen érzéseim vannak.
Eltelt egy év, és én kicsit megkönnyebbültem, mert túléltem. A kisfiam nagyon okos és ügyes, tudok vele foglalkozni, és most már térek vissza önmagamhoz is.
Életem legnehezebb éve volt ez, amit most a legtöbb anya-társam nem fog megérteni, és biztosan meg is vet ezekért a mondatokért engem.
Remélem, senki nem jut ilyen helyzetbe, amiben én voltam, és ha mégis van valahol valaki, aki hasonló érzésekkel küzd most, mint én, annak üzenem ezekkel a gondolatokkal, hogy tartson ki, mert ez nem tart örökké, el fog múlni!
Én tudom, mert átéltem.
Sajnos már nem törölhetem ki a fiam életéből ezeket a hónapokat, de arra törekszem minden erőmmel, hogy kilábaljak abból a káoszból, amiben egy évig tipródtam.
Bízom abban, hogy ez egyszer sikerül, és jó anyja lehetek még az én kicsikémnek.
(A cikket beküldte: Toprengo)



Anyának lenni, avagy Nadin fogantatásától napjainkig
"Anyának lenni szép és jó..." - mondják a "régi öregek", és hallhatjuk számtalanszor az ismeretségi körünkből... Tényleg az, de voltak és vannak napok, amikor azt gondolom, nem is annyira. De kezdem az elején. »

A legszebb karácsonyi ajándék
A legszebb karácsonyi ajándék... Februárban lettem 30 éves. Az ember azt hinné, 30 évesen már felnőtt nő. Van egy vagy két gyereke, férje, állása. Önálló döntéseket hoz, beletanul az anya szerepbe. Az anya - gyermek kapcsolat kihatással van a jövőnkre. »





Minden jog fenntartva © 2018, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.