Egy kétgyerekes édesanya hétköznapja II.

Kb. egy évvel ezelőtt írtam cikket az akkori hétköznapjainkról a 20 hónapos nagylányommal, és a pár hetes kisöcsivel. Az eltelt egy év sok változást hozott. Mira lassan 3 éves lesz, Olivér pedig 14 hónapos totyogóvá cseperedett. Mira szeptembertől kezdi az ovit, úgyhogy még itthon vagyunk hármasban. És a hétköznapjaink? Bizonyos szempontból könnyebb, másrészt viszont nehezebb lett minden.

Könnyebb, mert Olivért már nem kell állandóan cipelni és szórakoztatni. Az őt körülvevő világ felfedezése leköti a figyelmét és az energiáját. Miránál a dackorszak lecsengőben van és az egy évvel ezelőtti állapothoz képest hatalmasat fejlődött a szófogadás terén. Megérti és elfogadja a „nem”-et: ha valamit nem kaphat meg, nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretné. Egyre többször fordul elő, hogy eljátszanak együtt is, vagy éppen Mira olyan dolgokat csinál, ami Olikát jól elszórakoztatja. Hihetetlen, hogy a kisgyerekeknek milyen fantáziájuk van, és mennyire egymásra tudnak hangolódni. Egyszer például a konyhaajtó be volt zárva, én bent főztem Olikával, Mira pedig az ajtó túloldalán játszott. Az ajtó alján van egy kis szellőző nyílás. Mira azt találta ki , hogy a nyíláson játékokat dugdosott be Olikának, amiket aztán Olivér visszadobott neki. Mindketten nagyon élvezték, és nagyokat kacagtak. Az ilyen helyzetek adnak erőt. Látszik hogy egyszer még meghálálja magát a kis korkülönbség. A játszótéren Mira bemutatja a játszópajtásainak a testvérét, és gyakran vigyáz rá, odafigyel rá, pedig még csak 3 éves.

Hogy miért lett nehezebb? Előfordulnak veszekedések napi szinten. Nálunk az a felállás, hogy Mira az extrovertált személyiség, akinek igénye, hogy állandóan történjenek körülötte a dolgok. Olivér pedig csendes, szemlélődő. Ha Mira unatkozik és nekem éppen dolgom van, nem tudok vele foglalkozni, gyakran szemeli ki Olivért, aki még csak 14 hónapos, de már megtanulta megvédeni magát. Annak idején nálunk is hasonló volt a helyzet, csak éppen én voltam és vagyok ma is az introvertált. Az öcsém folyton az agyamra ment, nem hagyott játszani, állandóan piszkált. Persze én sem hagytam magamat, így állandóan veszekedtünk és gyakran verekedtünk is. Anyukám pedig mind a kettőnket megszidott, hiába mondtam, hogy nem én kezdtem. „De te folytattad” – volt a válasz, ami nekem akkor nagyon rosszul esett. Na most ugyanez van nálunk. És mint anya én is azt csinálom, hogy mindkettőt leállítom. Pedig tudom, hogy ki kezdte, de nem akarom csak a lányomat fegyelmezni egész nap, nem tenne jót a kis lelkének. Nehéz igazságot tenni, nehéz megtalálni az egyensúlyt, de próbálkozok rendületlenül.

(A cikket beküldte: miracska1979)

Karácsonyi nyereménykönyvek a Harmat kiadótól
Két gyerekkönyvet ajánlok figyelmetekbe, amelyeket négy szerencsés meg is nyerhet, ha helyesen válaszol a feltett kérdésre. »

A tornanaci, a szoptatás és a koktélruha esete a Renault Clio-val
Jaj, azt se tudom, hogy hol áll a fejem. A kocsi szervízben, Balázsnak holnapra tornanadrág kell, Attilával hétvégén egy partyra megyünk, nincs egy rongyom se. De ide vagyok szögezve, mert Pankát 2 óra múlva szoptatnom kell – sopánkodtam a telefonba Kitty barátnőmnek. »