Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Egyéb babás témák

Jöjj el hozzánk Télapó!

A szakállas, piros ruhás, pirospozsgás arcú, pocakos öreg minden gyermek csodavilágának egyik tartópillérje.

Olyan kulcsfigura, akiben megbíznak, akinek elmondják titkos vágyaikat, aki mesét hoz az életükbe, s aki miatt képesek hinni. Hinni a csodákban.


December ötödikén láthatatlan szántalpak siklanak végig az utcákon. Hangtalan csengettyűszó száll utánuk, melyet minden gyermek meghall. Hatalmas feneketlen zsák van a szánon, dobognak a paták, elöl ül a télapó, arca majd’ kicsattan, mosolya fülig ér, s időnként nagyokat kurjant: – Ho-ho-hó! Legalábbis így képzeltem el annak idején, amikor még igazi telek voltak, időben érkezett a hó, és időben is olvadt el. Térdig gázoltam a hóban, csaknem hivatásos hóember lettem én is. S ha végre hazataláltam, jetilábakkal álltam a bejárat előtt, úgy megtapadt a csizmámon a hó.

Ezeket a csizmákat tisztogattam meg ötödikén este. Nagy gonddal, odafigyeléssel töröltem fényesre, hogy semmi kifogása ne legyen ellene a Télapónak, de még a krampusznak se. Nem akartam tuskót kapni, mint a rossz gyerekek. Kiraktam hát az ablakba a cipőt, és a sötétség leplének biztonságában hagytam ott a szobát.

Miközben a kíváncsiság harapdált apró fogaival, betlehemesek jöttek. Kucsmában, műszakállal, cukorkákkal, és ezüstpapírba csomagolt tobozokkal. Botjukkal ütögették a földet, úgy érdeklődtek, hogy milyen gyerekek voltunk. Jók? Rosszak? Aszerint adagolták a cukorkákat a rendeseknek, a tobozokat a rosszalkodóknak, s a virgácsokkal a fenekünkre sóztak egyet, hogy jól viseljük magunkat jövőre is.

Ahogy elmentek, lerántottam a sötétség leplét a szobámról hirtelen és gyorsan – picit abban reménykedve, hogy pakoláson kapom a Télapót, ami persze sosem sikerült. Hogy hogyan nyúlt át a Mikulás az ablaküvegen, hogyan tartotta észben a sok címet – az számomra örök rejtély volt. Mindenesetre a csomagok sorban megérkeztek. Először anyu mikulása pottyantott csomagot a csizmába, majd apué, aztán a mamáé, és a testvéremé, akivel egyszer pocachontasos kirakót, máskor pedig egy Lifeguard szappant küldött a bátyám egy üzenettel: ,,hogy ne legyen büdös a lábad!”

Ez még csak a bevezetője volt az estének. Mikor már a Télapó a zsákja kiürült, s csak a nagyobb csomagok maradtak: eljött ő maga! Az igazi, az egyetlen, aki mindenhová benéz, és saját kezűleg oszt ajándékot. Nem tudtuk mikor jön, és mit hoz, jön-e egyáltalán, csak a botján szóló csengő figyelmeztetett a jövetelére, s olyankor futva rohantunk a konyhába. Ez a Mikulás vékony volt, nem pedig pocakos mint a mesékben. Viszont éppen olyan piros ruhája volt és süvege, fehér szakálla, s minden évben eljött, barna zsákját a vállán cipelve. Bátyám sokszor húzódozott, s a Télapó gyakran megosztotta velünk azt a szerény szándékát, hogy a csintalanságokért egy kicsit magával vigye. Még a zsákot is szélesre nyitotta, hogy bújjon csak bele, én azonban tiltakoztam, és a Hull a pelyhes fehér hó-t elénekelve kiváltottam. Ezután előszedte a csomagokat, és az ajándékokat.

Azon a látogatáson egy könyvet kaptam: azt mondta azért, hogy jobban megismerjem. Róla szólt, mikor még fiatal volt. Húga volt a Nyár, a Tavasz. Felesége pedig Télanyó. Ezt a könyvet elolvasva, ha lehetett, még jobban hittem benne.

Aztán telt múlt az idő, s olyan dolgokra figyeltem fel, ami addig szemet se szúrt. Hogy az álarc valakit elrejt, hogy a szakáll vattából van, s különben is, olyan furcsa az egész... Találgatni kezdtünk. Ki a Mikulás? A Lajos bácsi? Laci bácsi? De még változatlanul hittük, hogy létezik, és mérgesek voltunk, hogy titkolózik.

,,Ha egyszer rájössz ki ő, többé már nem jön!” – riogattak minket, ha túl sokat faggatóztunk. S milyen nagy igazság volt! Ahogy nő a gyermek, egyre kíváncsibb, szemfülesebb lesz, és gyanakvó. Betoppan a látókörébe a realitás, a valóság, s elillan a csoda. Szertefoszlik, mint azon a napon, mikor az édességet majszolva, így kiáltott fel bátyám: ,, A Mikulásnak éppen olyan órája van, mint az apunak!” Ezzel magyarázatot kapott sok minden. Hogy hogyan kerülnek meglepetések a csizmákba, hogy miért visel álarcot, s miért találok rá apura úgy a kanapén, mintha abban a percben feküdt volna oda, s legfőképp: akkor tűnt fel, hogy apu sosem volt ott, ha a Télapó jött!

Ez már a múlt. A csodás gyermekkor. Jött helyette a zord valóság, de megmaradt apu, a család, a könyv, a szeretet, és az emlékek. És jöttek új csodák, álmok és célok.



_________________________________________
Szerző: Puha Andrea
Megjelent partneroldalunk a Netbarátnő hozzájárulásával.
(A cikket beküldte: netbarátnő)



Alszik a baba, vagy mégsem?
Milyen jó dolog is, ha van egy udvar, ahol az Anya kedve szerint altathatja a babáját. Mert szerintem mindenki szereti a levegőn altatni Őket. Sokszor nem egyszerű, de ha végre sikerül elaltatni, akkor örülhetünk. Vagy mégsem? Valami mindig történik... »

Bőgőmasinák 2. Hagyjuk sírni a babát?
NE!!! Ez az első és végleges reakcióm a felvetésre. Valószínűleg sok olyan édesanya ellenszenvét kivívom a cikkel, akik alkalmazták ezt a "módszert", de vállalom a kockázatot. A következőkben szeretném leírni, miért vagyok ezen a véleményem, remélem sikerül hatást gyakorolnom. »




Minden jog fenntartva © 2020, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.