Mit tehetnék még?A kisfiam 22 hónapos. Nála a dackorszak kb. 10 hónaposan kezdődött. Persze eleinte hagytam, hadd ismerkedjen, hiszen állítólag szófogadatlan gyerek nincs, csak ismerkedik. Hát hagytam, hadd fedezze fel a világot, és önmagát, valamint hadd legyen önmaga.Nem lehetett hozzászólni, megérinteni, nemhogy vigasztalni vagy megbeszélni a dolgot vele. Ez elmúlt. A hiszti maradt, az üvöltéssel és azzal, hogy még mindig nem lehet vele beszélni ilyenkor, figyelmét se lehet elterelni. Még nem beszél, mond szavakat, újakat is, ha van kedve, de nem használja, csak dünnyög, mutogat, ha valamit akar. Mindent megért, ha akarja meghallani. Ma teljesen elkeseredtem. Játszótéren voltunk. Szereti a gyerekeket, öleli, puszilja őket. Most nekiment mindegyiknek. Ő nem a kicsi csúszdát választotta, hanem az óriást, a fedettet. Azon csúszott legtöbbször fejjel előre, tiltásom ellenére. A végeredmény: egy alkalommal az arca a homokkal találkozott. Meg is lepődött ezen, aztán sírt, homokkal volt tele a szája, az orra. Folytatta tovább, de ő nem várta ki, ha valaki a kicsi csúszdára leült bátorságot szedni, miközben a nagy csúszdához ment, meglökte a kislányt. Innentől kezdve a nála nagyobb fiukat is lökdöste lefelé maga előtt is. Majd két markába fogta a homokot és azt dobta a feje fölé és a többiekre. Az egyik anyuka megkérdezte, kié ez az iszonyatosan rossz gyerek? Mit mondhatnék, az enyém. Itthon hasonló a helyzet. Az ágyából felkapaszkodik a pelenkázóra. Az etetőszékbe is felcsimpaszkodik és beül, meg kiszáll, ezt már az asztalra átmászva teszi meg. A bútorra is felmászik. A fiókos kis szekrényt tologatja. A többi dolog, hogy állandóan rámolja a szekrényből a ruhákat, az edényeket és utána bebújik oda, vagy hogy mindig a sarkamban van, a wc-re is ketten járunk, mert sír, ha bezárom az ajtót, ezek már apró dolgok. Vagy ha ideges dobálja a játékokat, a motorját. Hiába fenyítem, nem használ, csak a hiszti megy. Az utcán se tudok vele menni, mert nem fogja meg a kezem, minden szemetet, cigicsikket fel akar venni, felvesz. Kimerültem. A nagylányomra mondták, hogy hiperaktív. Hát ő mellette angyal volt. Most 14 éves. A gyerektől elszakadni se tudok. Nincs kire hagyni. Meg ha néha mégis, az ajtóban ül és sír. Apuka külföldön dolgozik. Néha van itthon. Soha nem volt beteg a kisfiam, egy megfázás se volt. Biztos sok mindent kihagytam még az eseményekből. De most jön a kérdés, mit tegyek? Vagy baja van a fiamnak, hogy ilyen? Remélem, nem. Valami tanácsot ezzel kapcsolatban, vagy ötletet, a türelmem már nagyon fogyóban. (A cikket beküldte: Karolyn)
|