Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Anyai bánatok

SMA - egy gyógyíthatatlan genetikai betegség (Emma nélkül...)

Már több hónap telt el. Sok nehéz és hosszú hónap mióta imádott Emmám angyalka lett. Hogyan lehet feldolgozni a feldolgozhatatlant?! Még mindig annyira élesen él bennem a fájdalom. Minden nap vele ébredek, és arra gondolok, hogy milyen lenne, ha most itt lenne velem.

Már milyen nagy lenne, hiszen már elmúlt volna 1 éves. Mászna, gagyogna, mosolyogna és boldog lenne, mint minden más baba. Aztán magamhoz térek és rájövök, hogy Ő már nincsen többé. Némán bámulom a fényképét és csak potyognak a könnyeim. Nem tudom, hogy mikor lesz könnyebb. Azt hiszem soha.

Érdekes az emberi agy, vagy legalábbis az enyém. Próbálom a szép dolgokat felidézni, de a leggyakrabban a sok rossz élmény jön elő. A kórház, az orvosok és az a sok szenvedés, amin Ő keresztülment. És az utolsó nap történései.
Még mindig hallom a sírását, de csak azt, ahogyan az utolsó napon tette. Mert már annyira fájt neki. Nem tudom, hogy valaha túl fogom-e tenni magamat azon, hogy nem voltam ott abban a pillanatban, amikor eljött számára a megváltás, pedig szerettem volna Vele lenni és még a karjaimban tartani.
Még most is előttem van a kép, amikor megnéztük Őt azon a reggelen, mikor elment. Olyan béke és nyugalom sugárzott az arcán, amit előtte még soha nem láttam. Megnyugodott végre, véget ért a sok szenvedés. De legalább Isten akkor meghallgatta az imámat, amiben arra kértem, hogy hagyja őt végre megpihenni, mert már nem bír harcolni tovább.
De ami mindig éltet, az az, hogy tudom, egyszer újra találkozhatom majd Vele és újra a karomban tarthatom Őt. De az még nem most lesz, mert most még menni kell és élni kell tovább. Újra megtalálni az élet értelmét, a hitet és a reményt. Tudom, hogy egyszer majd eljön az a nap, amikor egy másik pici tündér születése bearanyozza majd a életemet.

„A boldogság azokra vár…
Akik olykor sírnak…
Akik olykor szenvednek…
Akik keresnek…
Akik várnak…
Mert csak ezek az emberek tudják becsülni azt, ami van,
kiknek életük ezekkel a kövekkel van kirakva.”

Szeretlek Emma!
(A cikket beküldte: ageeeka)



Abortusz, ami még mindig fáj
22 éves vagyok, két gyönyörű gyermek édesanyja és mégis voltam olyan kegyetlen, hogy elvegyek egy életett. A kisfiam és a kislányom között lett volna még egy angyalkám, aki most fentről néz ránk. 2011 december 21. életem legnehezebb és leghosszabb napja, senkinek... »

Testvérmentes övezet
Naivan azt reméltem, megúszom húszhónapos fiam testvérféltékenységet, miután a húga megszületik. Tévedtem. Péter fiam nehezen viseli, hogy már nem ő a szülői, nagyszülői figyelem kizárólagos központja. Mióta Lilla megszületett, sokkal többször kéredzkedik ölbe... »





Minden jog fenntartva © 2020, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.