Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Kategória: Családi viszonyok

Vállaljam a szülést Nigériában?

Néhány nap múlva lesz egy éve, hogy elvesztettem a gyermekeimet. Tavaly még abban bíztam, hogy az évfordulón már tompíthatja a fájdalmamat, ha újra gyermeket várhatok, de sajnos ettől mérföldekre kerültem, egészen pontosan 6000 kilométerre. Gyermekeim apja ugyanis nigériai állampolgár, akivel majdnem kilenc hónapja nem találkozhatok, mert ő Nigériában várja, hogy hazajöhessen, miközben én itthon vívom a szélmalomharcot azért, hogy vízumot kapjon. Sajnos úgy tűnik, a magyar hatóságokat lehetetlen meggyőzni arról, hogy nem érdekből házasodtunk össze, ezért a fórumozók elé tárom a történetemet, hátha van valaki, aki hasonló cipőben jár, és segít kiutat találni a zsákutcából.

Szerelmemmel, aki vízum nélkül tartózkodott az országban, még a várandósságom alatt megpróbáltunk összeházasodni, azonban minden erőfeszítésünk ellenére ez nem sikerült. Egyetlen lehetőség vetődött fel: egy ügyvéd 2.000 euróért elvállalta volna, hogy elintézi a házasságkötést és a tartózkodási engedélyt. Ez persze nem hivatalos út lett volna, és olyan gyanúsan hangzott (1.000 euró most azonnal, és majd küldi a papírokat), hogy inkább elvetettük. Gondoltuk, legrövidebb út az egyenes, és majd a törvényi előírásoknak megfelelően mindent sorban (házasság, tartózkodási engedély stb.) elintézünk.
A gyermekeinkre tekintettel ideiglenesen beértük (volna) egy apasági nyilatkozattal, ennek nem volt akadálya, e célból be is jelentkeztünk az önkormányzathoz, de annak megtételére már nem kerülhetett sor kislányaink váratlan elvesztése miatt. Úgy gondoltuk, hogy a környezetváltozás is segíteni fog a gyász feldolgozásában, ezért Nigériába utaztunk, s mivel ott a hivatalos ügyeket néhány nap alatt el lehet intézni, össze is házasodunk. Ezt követően én hazautaztam, majd együtt belevetettük magunkat férjem vízumkérelmének ügyintézésébe, abban a reményben, hogy egy-két hónap múlva újra, immár legálisan együtt élhetünk itthon.
A nigériai magyar nagykövetséggel többször egyeztettem a vízumkérelemhez szükséges dokumentumokról, természetesen mindig mást és mást kértek, majd amikor minden meglett, és az előzetesen egyeztetett időpontban megjelent a férjem a követségen, hogy benyújtsa a kérelmet, egyszerűen elküldték azzal, hogy a vízumtovábbító rendszer hibája miatt nem tudják átvenni, kérjen újabb időpontot a következő héten. Még aznap megtudtam a Külügyminisztériumtól, hogy Nigériában másnaptól nem foglalkoznak vízumkiadással, sőt azt is, hogy bezár a követség, majd megkérdeztem a követséget, hogy ezen információk tudatában még mindig azt javasolják-e, hogy kérjünk újabb időpontot, amire a válasz határozott igen volt. Természetesen másnaptól már a telefont sem vették fel, mert Magyarországon tudták jól: bezártak. A minisztériumban azt mondták, hogy semmi gond, adjuk be a kérelmet egy másik ország magyarországi követségén. Ez persze csak a minisztériumnak nem volt gond, nekünk igen, mert Kenya kivételével minden afrikai országba is csak vízummal lehet bemenni vízumkérelmet leadni.
Így hát a kenyai külképviselethez fordultunk, ahol először azt mondták, hogy fogadónapokon bármikor odamehet a férjem, majd újabb érdeklődésemre már azt mondták (emelt hangon), hogy oda ne menjen egyeztetett időpont nélkül. Kértek egy felsorolást azokról az iratokról, amiket a nigériai konzulátuson benyújtottunk volna, azzal, hogy majd az alapján egyeztetünk a további szükséges dokumentumokról. A felsorolást e-mailben elküldtem, s azt is leírtam, hogy a házasságunk nem az európai tartózkodási engedély megszerzése miatt köttetett, hanem szerelmi házasság, és írtam a gyermekeinkről, valamint a levélhez csatoltam is a születési és halotti anyakönyvi kivonataikat. Azt gondoltam, ha ezeket elolvassák, nem merülhet fel annak gyanúja, hogy pénzért, papírokért kötöttünk házasságot. Persze olyan naiv nem voltam, hogy együttérzésre is számítsak, de azért azt sem gondoltam, hogy az e-mailre még csak válasz sem érkezik. Pedig nem érkezett, így a férjem a már meglévő dokumentumokkal utazott Kenyába (mintegy félmillió forintot költve az útra). Igaz, hogy akkorra már a házasságkötéstől számítva négy hónap eltelt, de örültünk, hogy végre be tudta adni a kérelmét. De hiába reméltem, hogy nemsokára végre újra látom, mert vízumkérelmét elutasították. A mai napig nem tudjuk, hogy a vízum iránti kérelmet miért utasították el, a határozatot ugyanis csak a Külügyminisztérium közbenjárásával kaphattuk meg két hónap múlva, számtalan telefon, e-mail, egyéb beadvány után. A nigériai állampolgár férjemnek szánt magyar nyelvű okirat az elutasítás okát egy olyan jogszabályhelyre hivatkozással adta meg, mely összefoglalóan négy különböző vagylagos indokot tartalmaz. Természetesen személyre szóló szöveggel nem fárasztották magukat.
Mivel a határozatból nem derül ki, hogy mi volt az elutasítás oka, újabb telefonhívásokkal és levelekkel próbáltam kideríteni, benyújthatunk-e újabb vízumkérelmet. Újra és újra leírom és elmondom az üggyel kapcsolatos összes körülményt, a megismerkedésünk, együttélésünk részleteitől kezdve a munkahelyeim, anyagi helyzetünk stb. taglalásáig, mert mindig azt mondják, hogy az érdekházasságok kiszűrése a céljuk. Azt hiszem, inkább „kifárasztásra játszanak”, hiszen ha telefonon érdeklődöm, akkor a Külügyminisztérium a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz irányít, ők vissza a minisztériumhoz, onnan pedig a konzulhoz küldenek. A leveleimet elolvasás nélkül válaszolják meg (ha jön egyáltalán válasz), jogszabályok bemásolgatásával, olyan információkkal, melyeket nyolc általánossal az internetről is ki lehet deríteni. A konzul pedig nem hajlandó érdemben nyilatkozni, hetek óta kér hol egy, hol két hét gondolkodási időt annak megválaszolására, hogy olyan ok miatt utasították-e el a férjem kérelmét, ami miatt soha nem kaphat vízumot, esetleg néhány év múlva kaphat, vagy érdemes-e most újabb kérelemmel próbálkozni. A leveleimre nem válaszol, viszont a legutóbbi telefonhívás alkalmával közölte, hogy időközben járt Nigériában, mert néhány ottani vízumkérelmező megfinanszírozta az útját. A mi esetünkben még mindig nem tudta eldönteni, hogy beadhatunk-e kérelmet, így persze nem ajánlotta fel azt a lehetőséget, hogy a férjem találkozzon vele a nigériai tartózkodása alatt. Amíg ebben nem dönt – elmondása szerint ehhez még egyeztetnie kell a magyar hatóságokkal –, addig el sem tud indulni a férjem Kenyába, mert időpontot is csak tőle lehet kérni. Természetesen, ha nincs rá remény, hogy a közeljövőben vízumot kaphat, kész vagyok Nigériába költözni, ezt az eshetőséget azonban csak végső eszközként tartanám fenn, tekintve, hogy ott sem a megélhetésem, sem a munkalehetőségem nem biztosított, és kérdéses lenne az is, hogy egy újabb terhesség esetén (ami egyébként a borzasztó trauma után az egyetlen vágyam) megkaphatnám-e a megfelelő orvosi ellátást.
Az már kiderült számomra, hogy a konzul úgy utasította el a vízumkérelmet, hogy az ahhoz benyújtott iratokat nem olvasta el, mert két hete rácsodálkozott arra, hogy gyermekeink voltak. (Mellékesen elmondta, hogy neki ikrei vannak.) Kérte, hogy küldjem meg a gyerekek papírjait, mert nem tudott róluk, így újra megküldtem a gyermekeink születési és a halotti anyakönyvi kivonatait, valamint a boncolási jegyzőkönyveiket, mert csak azokon szerepelt a férjem neve is, majd a következő hívás alkalmával feltette azt a kérdést, hogy akkor az egyik gyerekem él-e.
Azt hiszem, itt vesztettem el a reményt, hogy valaha meghallják, amit mondok, vagy elolvassák, amit írok. Semmire sem vágyom, csak arra, hogy a férjemmel élhessek, akivel úgy kötöttem össze az életemet, hogy tudtam, együtt leszünk jóban-rosszban, akivel átélhettük életünk legboldogabb perceit, amikor megtudtuk, hogy ikreink lesznek, és akkor is, amikor a karjainkban tarthattuk a kislányainkat először és utoljára, hogy elbúcsúzhassunk tőlük.
Ha valakinek van ötlete arra, kihez fordulhatnék még, hogy a tényeket is figyelembe vegyék akkor, amikor arról döntenek, hogy lehetővé teszik-e a családi együttélést egy harmadik országbeli állampolgárral, kérem, ossza meg velem, mert szeretnék esélyt kapni arra, hogy itthon, biztonságosabb körülmények között vállalhassak újra gyermeket.
(A cikket beküldte: blackandwhite)



Egyedül - ketten...
Milyen érzés lehet anyának lenni? - Mint itt jó páran tudjátok igazolni - biztosan csodálatos. Egy új élet, ami két ember szerelmének "bizonyítéka". De milyen lehet egyedül babát várni? Túl lehet élni a túlélhetetlent? Mikor lehet újra teljes egy szét esett élet? Elgondolkodtató... »

Egy pár elnyűtt papucs
Úgy vélem, a szülés utáni depresszióról sokkal többet kellene beszélni. Első kislányunk születése után kemény próbatétel volt számomra ez az állapot. És most, második kislányunk születése után sajnos újra "meglepett". Igyekszem javítani az állapotomon. Kavargó... »





Minden jog fenntartva © 2018, www.anyalettem.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) anyalettem.hu | WebMinute Kft.